2009. szeptember 30., szerda

Emlékek trilógiája.1



Fuvallat


Keserű parfüm illata lengi be a szobát.
Először érintettelek. Először éreztem az illatot.
Most bepermetezem a nyakam a keserű burokkal és rád gondolok.
Ahogy átjárja a testem... mintha te járnád át.
Jégvirágok rajzolódnak ki ajkamon, reszketek a forróságtól, a szél pedig iránytáblákat csapdos bennem: ‘Kelj fel, keleti szél, indulj nyugat felé...’
És most.. merre kell menni? kell menni...? vagy hibás a késztetés az indulásra... Hol van az az algoritmus, ami megmutatja, hogy a találkozásnak mikor nagyobb a valószínűsége: ha tétován bolyongok, vagy ha az iránytáblák tövében várok?
Túl könnyű ma minden, csak himbálja a tincsemet egy lágy fuvallat. Minden súlyát veszti. Most csak én vagyok, itt állok... mintha nem is léteznék... mintha semmi sem létezne. Csak egy szellőnyi vágy, meg én, egy csipet keserű cukor.
Szeretem. Ma különösen.
Szeretem ezt a tincset is, a pajkos szelet, az illatozó szobát odabenn, az erkélyajtó túlsó oldalán... Ezt a csendet.. és az egyedüllét megfizethetetlen szépségét.
Igen, valóban akkor lépünk be az életbe, mikor leszállunk a vonatról... Ma messze repültem a sínek vonalától... és ezáltal szabad lettem. Ha csak egy pillanatra is, de élek...

2008 áprilisa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a véleményed?