2009. január 5., hétfő

chanson


 Már én is kezdem a linkelgetést- gondolom magamban- aztán gondosan töltögetem a legújabb szerzeményt, amit felfedeztem magamnak. Sanzon. A nyugodt téli teázgatós- begubózós időszakban ezek a nyomasztó zenék jól jönnek az önmagukért kesergő gubicsoknak. Kell egy kis téli depresszió, hogy időnként legyen miből majd kipattanni csuda-egészségesen, azt mutatva, hogy: ezigen, mi ugyan élünk, s virulunk. Irigyelhetnének érte. Mert mi vagyunk az erősség mintapéldánya, abból a sosem-kerülsz-a-falamon-belülre tipusból. Ki gondolná, hogy néhanap szomorkás sanzonokat hallgatva képzeljük el, amint egy szürke filmben csöpög ránk az eső. Kipp-kopp mindenütt. Az ereszen, az utcaszegélyen, a kabáton, az orrunkon... plotty. És lemos minden butaságot, giz-gaz titkokat. S utána tisztán állunk a világ elé, vizesen, énekelve egy keserű dalt, ami segített átélni egy pillanatot, érzést. Hát ezt az érzést adja egy-egy lélekmardosó, szomorú sanzon. 




Maradok továbbra is, keser-vidáman één, a kis gubics.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mi a véleményed?