2009. december 28., hétfő

Lapszél


Alább három rövid naplóbejegyzésem olvasható, pár múltbeli rezzenés. Ezekkel lezárom a személyes jellegű írások feltöltését és csak reflexiókat, élményeket osztok meg veletek a jövőben. 
A blogozást egy éve, az ünnepek közeledtével kezdtem amikoris arra volt szükségem, hogy olvashatóvá tegyem az érzéseimet amiket a környezetem váltott ki belőlem.


A blog az új évvel átalakul, talán idővel el is tűnnek a régi írások. Most még lehet csipegetni.
Mindenesetre szép Ünnepet, kedves vendég!

2009. október 20., kedd

Emlékek trilógiája.3


Mélypont

Niincs máár bennem, csak üressééég....

Mélypont.

(ide kéne írni sírni valamit de nincs már..)

Pont.

(Az ekkor és mostban lángol a kecskeszarv a fejemen, amit ma én gyújtottam meg, hadd lássam égni, élni és félni a múlástól. Kecskeszarvak mindenütt. Virág nincs. Csak a koszorú hordoz magában pár szálat. Aprócskát.)

Niiincs máááár bennem.... csak.

(Csakmert minden teljesség tovamegy egyszer, elég, mint a kecskeszarv. Ha meggyújtják.)

Pontpont..

(Mert égni kell mindenért, nem egyszer, kétszer sokszor. Ha nem égtél hát fogsz. Majdegyszer.)

Niiiiiiincs máááár bennem.....

(Belek. Büdös szervek és egy rohadt agy, ami nem jó semmire.)

Mert... niiiiiiiincs mááááár. Nincs.

(Majd egyszer lesz. Talán.)

Pont.

(a legmélyebb)

Pont.

2008 deci üresség

2009. október 17., szombat

Emlékek trilógiája.2



Örömgubó


Ma is… szinte lebegtem. Ma… majdnem.
Szeretnék beszélni ilyenkor. Valakivel. Bárkivel.
De nem mindennapi témákról.
Majdnem lebegés. Ilyenkor különös szeretetet és vonzalmat érzek az emberek iránt, s ha viszonzatlanul, kétoldali impulzus nélkül marad az egész, ott állok egyedül az érzéssel és gyötör, mint a vágy orgazmus nélkül.
Mégis... édes ez a gyötrődés. Mert olyan más. Cseppet sem szürke.. és ritka emellett. Talán a szürke is érdekességet nyújtana, ha nem lenne olyan gyakori a környezetünkben.

(...)

Tehát itt vagyunk. Te. Meg én. És még kitudja…
Önnek egy üzenete érkezett.
Ismeretlen szám. Várj csak.. talán mégsem. És fölösleges a mikroszkóp ahhoz, hogy megvizsgáld. Ismersz vagy sem?
Gondolkodás nélkül mondanék nemet.


2008 júniusa

2009. szeptember 30., szerda

Emlékek trilógiája.1



Fuvallat


Keserű parfüm illata lengi be a szobát.
Először érintettelek. Először éreztem az illatot.
Most bepermetezem a nyakam a keserű burokkal és rád gondolok.
Ahogy átjárja a testem... mintha te járnád át.
Jégvirágok rajzolódnak ki ajkamon, reszketek a forróságtól, a szél pedig iránytáblákat csapdos bennem: ‘Kelj fel, keleti szél, indulj nyugat felé...’
És most.. merre kell menni? kell menni...? vagy hibás a késztetés az indulásra... Hol van az az algoritmus, ami megmutatja, hogy a találkozásnak mikor nagyobb a valószínűsége: ha tétován bolyongok, vagy ha az iránytáblák tövében várok?
Túl könnyű ma minden, csak himbálja a tincsemet egy lágy fuvallat. Minden súlyát veszti. Most csak én vagyok, itt állok... mintha nem is léteznék... mintha semmi sem létezne. Csak egy szellőnyi vágy, meg én, egy csipet keserű cukor.
Szeretem. Ma különösen.
Szeretem ezt a tincset is, a pajkos szelet, az illatozó szobát odabenn, az erkélyajtó túlsó oldalán... Ezt a csendet.. és az egyedüllét megfizethetetlen szépségét.
Igen, valóban akkor lépünk be az életbe, mikor leszállunk a vonatról... Ma messze repültem a sínek vonalától... és ezáltal szabad lettem. Ha csak egy pillanatra is, de élek...

2008 áprilisa

2009. szeptember 21., hétfő

Látod?

Neked is ugyanaz a bajod.
Úgy éled meg ezt az egészet, mintha egy álom lenne, amiből egy nap úgyis felébred az ember.
Csak féllábbal élsz. Egyik feled mindig a realitásé, kívülről nézed önmagad amint épp mosolyogsz, és elemzed, hogy mi válthatta ki belőled.
Árnyék vagy, mert nem mersz színesben élni. Jobb mindig szívvel az ész után baktatni. Átnemélni a szenvedést, immunisnak lenni.
Engem is néha ez ránt vissza. Mert még mindig jobb hullámvasút-kilengésben élni, mint rakosgatni a tollpehely súlyokat egy öregedő mérlegre.
Ez a mocsok egyensúly, mert most is arra gondolok, az ember alapvetően egyedül van- ha nem is magányos. De mindig. Csak maga önnönmagának, minden más csak színezi a létpalettát. Szerelmek, barátságok, család.. szalmaszálak a szekérre. Ha valamelyik elég -kiég- akkor mintha kimartak volna belőlünk valamit. Pedig nem, hisz nem a mienk, csak kölcsönkaptuk. Mentőövekhez szokni nem jó dolog mikor nem vagy veszélyben, mégis édes dolog megteremteni ezeket a kötelékeket, átélni a velük járó érzelmeket. Ennyivel is növekszik a szekérke, de nincs önmagában nélkülözhetetlen szálacska, a szekér karbantartásán van a lényeg.

2009. szeptember 12., szombat

Játék

{avagy testreszabott kiértékelés- élménybeszámoló}

Egy barátságos mérkőzésen adott tizenegynéhány ember mindkét oldalról, ezeknek az embereknek meg kell tanulniuk: hogyan fogadják el egymást, mit tanulhatnak egymástól és hogyan működjenek együtt egy közös cél eléréséért.
A mi játékunk során rengeteg új dolgot láthattunk, tapasztalhattunk, érezhettünk és ezek az élmények megerősítenek minket időről-időre. Kialakul bennünk egy értékrend, amelyet a későbbiekben követhetünk és egyre jobban haladunk a kirakóssal, ami a világ megismerése fele vezet minket.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindennek ára van, egyesek sokat dolgoztak azért hogy mi a játszótéren lehessünk. A mi dolgunk pedig ezt figyelembe véve a következő: önmagunkból kihozzuk a tökéletes játékost, aki együttműködik társaival, vezetőivel, betartja a szabályokat, aktívan részt vesz és rádolgozik a meccs pozitív kimenetelére. Mindezzel nem veszít semmit, hiszen fejlődik a csapat, és ő is ezáltal.
Ezt a projektet pozitív élettapasztalatként könyvelem el. Örvendek, hogy játszhattam (még ha csak félidőig is) és annak is, hogy megismerhettem játékostársaimat. Köszönöm nekik, hogy sosem feledkeztek el a kispadon ülő társaikról.
Összességében egy sikeres, szórakoztató és hasznos játékot tudhatunk magunk után. És bár újat nem mondtam mindezzel, mégis másképp élem meg és máshogyan fejezem ki magam. Ettől színes a paletta.
Van aki ügyes csatár.. más jó hátvéd. Aki pedig labdába sem tud rúgni, az menjen kapusnak:)!

2009. szeptember 9., szerda

' 09. 09. 09- miaszösz.

Asszerrencse napjaee?

Már a felfújhatós gumilabdát fel is ütötték jó magasba, a nép meg csak csodálkozik, mintha különleges dolog történne ezen a napon.

Hölgyeim ééés urraim, figyelem.. ez az év napja. Komolyan kell ám venni!- szól a számmisztikus és a horoszkópgyártóval(nevezzük asztrológusnak?- vagy inkább elmeasztronautának) közösen máris tanácsokat osztogat, hogy mit tegyünk illetve mit ne tegyünk ezen a fantasztikusan különleges napon.
Hát köszönöm szépen a sok okos dolgot, ha a cikkeiket nem olvasom talán túl sem éltem volna a mai napot! Örök hála!
Azért reggel 9 óra 9 perckor nem voltam elég izgatott, hogy kikeljek az ágyból.. vagy mégis.. jé.. tényleg akkor keltem.

Ez valamit jelent!

(ha nem is- belemagyarázzuk.)

üdv.

2009. augusztus 22., szombat

Bocsánat.

Szia blog. A hűtlen barát visszatér..
Nekikezdtem egy terjedelmesebb non-line neoirodalmi írásnak, így ide már áprilistól nem került bejegyzés. Más sínre terelt a Sors.
Hogy mi késztetett újból bejegyzést gyártani?
[mint aki sínek közé esett. ugyebár]
Egy végzetszerű világfájdalmas állapot, a mai este.
Blogozgatunk újból, mert kipukkadt a lufballon.
[na me]
Tán nem is létezett. Mihelyst repülnék, ráncigálom a bal lábam lefelé.

Témabonc: magány vs egyedüllét

2009. március 16., hétfő

Kettő.

Már belenyugodtam, hogy nem zárhatom be a megélt pillanatokat egy konzervdobozba. Nem lehet félretenni, spórolgatni... nem karácsonyozhatunk belőlük. Pedig néha jólesne csipegetni a félretett maradékot.
Csakhogy maradék nincs -felemésztünk mindent-... és ha lenne, akkor is: mit kezdenénk ilyenformán vele..?
Hiába csörtetünk, hogy részesei lehessünk egy lebegő világnak, ha percek múltával szertefoszlik az egész. Aztán maradnak az illúziók, képzelt buborékok.. továbbálmodott történetek. Csak... mert... jólesik.
A formaságok, a megszokás, megfelelési kényszer (nagyszavak)... mint egy láthatatlan zsinór- fogják a lábunkat. Mi kötöztük egymásra.. magunkra. De ugyan mit kapunk cserébe az elfojtott gesztusokért?
Biztonság..(nagyszó). Eredendő kettősség: messze akarunk repülni, biztostókötéllel a testünkön.

2009. február 25., szerda

Kapcs.

[egy megszállott elméjében. olvasva]

Ha matekozik, eszébe jut egy érdekes vers a turkáló-világról. Mormolni kezdi, érzi a szenvedélyt végigvonulni az ereken. Ezt teszi akkor is, mikor hajnalban végigsétál az utcán..:
"Hajnal van, falombon madárneszezés. Reggelre viszontláthatlak újra?.."(kárpátikamil) Láthatlak.. valaha? -rájátszik- Létezel?.. egyáltalán.
A szeme lángol, a haja lángol(kaf), megél minden egyes mozdulatot, minden egyes pillanatot. Lebeg. És ilyekor imádja a világot.
Van itt turkáló(karolyiamy), minden ami kell. Elhasznált emberek, meggyötört testek, lélek... naaazigen(!?).
Titkos féreg foga rág (petőfisándor),mindenfele rongybabák. Azám! Hazám.. (jozsefattila).
Szépversekkel fekszik, szépversekkel kel kel kell.. Be-tűket ebédel.

A férfi, aki szeretne önmaga lenni

Kidobálja a művirágokat és kikapcsolja a villanyáramot. Kisöpör minden hangot és árnyat, és kétszer elfordítja a violinkulcsot a zárban. Két nap és két éjszaka fröcsköli magára a harmatot. Radírgumit vesz és kiradíroz mindent, amit idegennek talál saját magán. A bőre most rózsaszínű, akár a magzatburok és a lelke könnyebb, mint a hélium.

{folytatom}

[Miroslav Holub verse alapján]

2009. február 3., kedd

janvier

telik. tik-tak...
és máris egy újabb kikötő fele evezünk.
húú. de gyakran írok ide..:]
legalább megkönnyebbülök: nem vagyok grafomán. ilyen szinten még blogger sem.
csak tologatom a korlátokat. minden nap erről szól.[:
legyünk okosak. foglalkozzunk a legfontosabbakkal. és máris megszületik a nemtörődömségre a mentség.

2009. január 9., péntek

leBUKTAm.

Kész. Vége az inkognitónak. Ásztáj vjáccá..

Miért írunk? És ha írunk, miért pont blogot..
Félreértés ne essék, ez nem lelki szemetes kupac, ha már online, akkor valakinek szánja az ember lánya.
De kinek?
Neked. Persze, elsősorban. Teneked, aki egy hajszálat is érdeklődsz irántam.
.. másképp nem lennél itt. Nincs igazam?
És ha már így van, akkor értelmet is magyarázhatunk az egésznek.
Írok, hogy megismerj.
Írok, hogy megismerjem a korlátaimat.
Írok, hogy emlékezzek.
... hogy ha nem emlékszel, emlékeztesselek.

Számomra most ezt jelenti.

Köszönöm, hogy eljöttél.
... máskor is
... hiszen már úgyis lebuktam. :)

2009. január 5., hétfő

chanson


 Már én is kezdem a linkelgetést- gondolom magamban- aztán gondosan töltögetem a legújabb szerzeményt, amit felfedeztem magamnak. Sanzon. A nyugodt téli teázgatós- begubózós időszakban ezek a nyomasztó zenék jól jönnek az önmagukért kesergő gubicsoknak. Kell egy kis téli depresszió, hogy időnként legyen miből majd kipattanni csuda-egészségesen, azt mutatva, hogy: ezigen, mi ugyan élünk, s virulunk. Irigyelhetnének érte. Mert mi vagyunk az erősség mintapéldánya, abból a sosem-kerülsz-a-falamon-belülre tipusból. Ki gondolná, hogy néhanap szomorkás sanzonokat hallgatva képzeljük el, amint egy szürke filmben csöpög ránk az eső. Kipp-kopp mindenütt. Az ereszen, az utcaszegélyen, a kabáton, az orrunkon... plotty. És lemos minden butaságot, giz-gaz titkokat. S utána tisztán állunk a világ elé, vizesen, énekelve egy keserű dalt, ami segített átélni egy pillanatot, érzést. Hát ezt az érzést adja egy-egy lélekmardosó, szomorú sanzon. 




Maradok továbbra is, keser-vidáman één, a kis gubics.